Mi az a fenntartható fejlődés?

A fenntartható fejlődést sok esetben félreértelmezik, mivel maga a szóösszetétel is félreértésre adhat okot, ha felszínesen értelmezzük. A fogalmat mindenképpen érdemes két részre szedni, és az értelmezést a fejlődéssel kezdeni.

A fejlődés alatt általában gazdasági növekedést értünk, mely nem a minőségi javulást eredményezi a környezetünkben, hanem a mennyiség kérdésére ad választ. Minél több terméket állítunk elő, annál több GDP-t termel az ország/megye/város, azonban nem mindegy hogy az előállított termékek minősége milyen. A fejlődés és a (gazdasági) növekedés nem összetévesztendő, vagy egyenértékű fogalom. Míg a fejlődés minden esetben egy minőségi változást eredményez (nem kizárva a mennyiségi változást), addig a növekedés csak a mennyiségi változást jelenti.

És mitől lesz fenntartható a fejlődés? A gazdaság forrása a természet, ugyanakkor a függő viszonyban lévő rendszer, mely sokszor nem veszi tudomásul a természet értékeit, és alárendelt helyzetbe igyekszik hozni azt. Ebben az értelmezésben a növekedés fenntartása nem más, mint a fenntarthatatlan fenntartása. Ugyanis lehetetlenség például minden évben ugyanannyival többet termelni, mint az előző évben, mivel az a végén biztosan a természet rovására megy (a földek termékenysége csökken, elfogynak a nyersanyag készletek stb.). A fenntarthatóság tehát ebben az esetben a (minőségi) fejlődés oly módon való fenntartását jelenti, hogy az ne menjen a természet, végső soron a Föld rovására, kiszipolyozására. A fenntarthatóság fogalmát az ENSZ Környezet és Fejlődés Bizottság a következőképpen határozta meg: „A fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit a saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől.” Tehát a fejlődéshez való jogot úgy kell érvényesíteni, hogy a ma élő és a jövő nemzedékek fejlődési és környezeti szükségletei egyaránt kielégítést nyerjenek.

Hogyan lehet fenntartható a fejlődés egy véges világban, mint amilyen a mi Földünk is?

Az emberiség egyik legfontosabb törekvése a biztonság. Eddig alapvetően a biztonság kialakításában és fenntartásában a fizikai korlátok kitágításának stratégiája volt jellemző (Pl. felfedezések, szélsőséges időjárási viszonyok lakhatóvá, vagy termővé tétele) és most, hogy teljesen birtokba vette a bolygót, elsősorban a fizikai korlátokon belüli élet stratégiájára van szükség. Természetesen a fizikai korlátokat a tudományos-technikai fejlődés képes tovább tágítani újabb eredményekkel, helyettesítő anyagokkal, újrahasznosítással, azaz a hatékonyság növelésének óriási lehetőségei vannak. De a természeti erőforrások mennyiségét és a bioszféra tűrőképességének határait a tudomány sem képes növelni. A 21. században fontos döntés előtt áll az emberiség: vagy az önkéntes korlátozás - azaz a szigorúbb szabályozás - nehéz, de biztonságosabb módját választja, vagy rábízza magát a természetes szabályozásra, amely súlyos válságokkal, összeomlással jár.

Mivel az egyes ember és az emberiség is az önszabályozó rendszer része, ezért a történelem példáiból arra következtethetünk, hogy van esély arra, hogy a két lehetőség között egy elfogadhatóan korlátozott és mérsékelt válságokkal, veszteségekkel járó korszakváltást valósítsunk meg, vagy a szükséges változtatások késése miatt azonban várható, hogy mind a természet, mind az emberiség is jelentős fizikai veszteségeket szenved el.

Az önkéntes korlátozás ugyan szigorúnak tűnik, azonban koránt sem az. Az életmódunkban való változtatással, vagy kompromisszumok megkötésével hozzájárulhat mindenki a fenntartható fejlődéshez. Példaként felhozható a szelektív hulladékgyűjtés, vagy az autóhasználat átgondolása (csak szükség esetén), a háztáji gazdálkodás – nyilván ezt a rendelkezésünkre álló lehetőségek korlátozzák – vagy a helyi termékek előnyben részesítése az import termékekkel szemben. Az önkéntes korlátozás alatt nem azt kell érteni, hogy holnaptól teljesen fel kell forgatni az életünket, hanem azt, hogy kisebb odafigyeléssel is tehetünk már azért, hogy ez a Föld a gyermekeink részére is rendelkezésre álljon a jövőben. A környezettudatos életmód elemeinek beépítése a mindennapjainkba hosszútávon szerves részévé válik életünknek és nem csak nekünk, de mindenki más számára is hasznos és kifizetődő.

A fenntartható fejlődés rövid története

A környezetvédelem alapjait és a környezetvédelmi gondolkodást Rachel Carson: Néma tavasz című könyve (1962) indította el a világban. A könyv feltárta a gazdaság, a politika és a tudomány szerepét a környezetszennyezésben, felhívta a figyelmet arra, hogy a környezetszennyezés a gazdasági tevékenységnek nem véletlen mellékterméke. Először merült fel nyilvánosan a kérdés, hogy ami új, az jó-e és valóban a fejlődést szolgálja-e?– ez volt a rádöbbenés korszaka. U. Thant főtitkár 1969-ben drámai stílusú előadást tartott az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanács ülésén, olyan világviszonylatú környezeti válság van kibontakozóban, amely mind a fejlett, mind a fejlődő országokat érinti. Ezt követően az ENSZ 1972-ben összehívta Az Emberi Környezet ENSZ Konferenciáját. A Konferencia kimondta, hogy “egy államon belüli tevékenység nem állhat ellentétben más állam vagy lakosainak érdekével”. A stockholmi nyilatkozat első alkalommal foglalta dokumentumba az emberhez méltó környezethez való jogot. Az értekezlet után számos ország alkotmányában vagy törvényeiben ismerte el a megfelelő emberi környezethez való jogot. Az első konferenciát számos másik, ezzel a témával foglalkozó konferencia, értekezlet, egyezmény követte, melyek közül kiemelten fontosnak mondható az 1975-ben Helsinkiben rendezett Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezlet, mely az államok közötti együttműködést szorgalmazta pl. a határokon átterjedő lég- és vízszennyezés csökkentésének lehetőségeivel, a tengeri környezet védelmével kapcsolatban. 1980-as években jött létre a Brundtland-bizottság (más néven ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottság), mely kifejezetten a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés témájával foglakozott, és népszerűsítette a jelentőségüket a világunkban. Ezt követően készültek el keretmegállapodások, mint az 1992-es riói konferencia eredményeképp a riói egyezmény, mely a biológiai sokféleség megőrzését tűzte ki célul, valamint az ezt követően 1997-ben létrejövő kiotói egyezmény, melyben a károsanyag kibocsátásának csökkentését vállalták az aláíró tagok. 2002-ben került sor Johannesburgban a Fenntartható Fejlődés Világkonferencia megtartására, mely során érétkelték a riói konferencia eredményeit, a kitűzött célok megvalósulását, feltárták a megvalósítást akadályozó tényezőket, az elmaradások okait. A johannesburgi világkonferencia során a résztvevő államok elfogadták annak keretében létrejött politikai nyilatkozatot és a végrehajtási tervet. A projekt közvetlen előzménye, hogy a 2015-ben megrendezett párizsi klímacsúcs során ismét a figyelem középpontjába került a bolygónkat, az emberiséget veszélyeztető felmelegedést kiváltó tényezők, környezet védelme, a takarékos energiafelhasználás, valamint a megújuló energiák felhasználásának pozitív következményei.